Titkok

 Sziasztok!

Nem gondoltam volna, hogy idén még egy bejegyzést fogok hozni, de nem baj.

Úgy döntöttem, hogy egy korábban írt történetemet is megosztom itt. Eredetileg egy pályázatra készítettem, de nem kaptam visszajelzést, szóval tuti nem került be a művem. Szóval itt hagyom, hogy azért legyen más is, aki el tudja olvasni.

Jó olvasást hozzá!

Trix

A lány az augusztus eleji hőségben rendezkedett az albérletében. Már elmúlt este tíz óra is, mire fáradtan a kanapéra dőlt és körbenézett a nappaliban. Két napja volt az országban, az egyetemi óráinak kezdetéig pedig volt egy egész hónapja még, így csak minimálisan borzadt el a hatalmas rumli láttán. Nem volt sok holmija, amit magával hozhatott volna nevelőszülei házából, mégis úgy tűnt, hatalmas rendetlenséget okozott neki ez a költözés. Elgondolkodva kezdte bújni a telefonját, hogy elterelje a figyelmét a körülötte uralkodó káoszról, ám ezzel pont az ellenkezőjét érte el. Gondolatai visszatértek az indulása előtti időkre.

Helena Green élete tizenkilenc év után vett hatalmas fordulatot. Amikor nyár elején megtudta, hogy elhagyhatja szenvedése központját, a nevelőszülei otthonát, úgy gondolta, végre minden a helyére kerül. A lányt ugyanis felvették egy neves egyetemre, messze szülő országától és mindentől, amit addig ismert. Mégis boldogan vágott neki az ismeretlennek, miután megkapta az emailt a felvételről. Laptopján megannyi ablak volt nyitva a böngészőben, amelyek különböző információkkal segítették a tájékozódását. Ilyen volt a “University of Debrecen”, az egyetem honlapja vagy a “Debrecen apartments”, “renting in Debrecen” és még sok más ezekhez hasonló weboldalak. Helena mindennel fel akart készülni mielőtt elmondja a nevelőszüleinek. A két felnőtt számos területen hagyta a sötétben tapogatózni Helenát, ami miatt hamar megtanult elhallgatni dolgokat előlük. Az egyetem viszont hatalmas lépés volt és erről mindenképp tájékoztatni akarta őket, főleg a saját biztonsága érdekében. Félt a nevelőszülők haragjától, attól, hogy esetleg szörnyű büntetést kap tőlük.

Így aztán június közepén összeszedve minden bátorságát elmondta a terveit és az időpontot, amikor indul. Elmondta azt is, hogy titokban évek óta dolgozott egy kisboltban, nem messze a lakásuktól, így volt spórolt pénze. Nem engedte, hogy félbeszakítsák, ami a helyzethez kapcsolódott, elmondott még úgy is, hogy látta, nevelőszülei arca fokozatosan eltorzul a visszafojtott haragtól és más, nehezen beazonosítható érzelmektől. Helena kezei remegtek, mire a mondandója végére ért. Valami hatalmas koppanással leesett a szoba egyik sarkában, de úgy tűnt senki nem vette észre. Nevelőszülei nem szóltak semmit, hidegen bámultak a lányra, külső szemlélőnek úgy tűnhetett, a két felnőtt szoborszerű mozdulatlansággal meredtek maguk elé. Helena néhány perc után megelégelte a nyomasztó légkört, visszament a szobájába, leült az ágyára és körbenézett a kis odúhoz hasonló szobában. Ágya foglalta el a helyiség nagy részét, de a lány soha nem akart többet, mert nem tudta, milyen a több.

 

Ezen a ponton Helena megrázta a fejét és visszatért a jelenbe. Letette a telefonját maga mellé, a kanapéra, majd ismét körülnézett. Ha lehetett, még nagyobb rendetlenséget látott maga körül, de nem foglalkozott semmivel. Elment zuhanyozni, aztán pedig a szobájában lévő szekrényen elhelyezett oltárhoz lépett. Még előző nap találta meg a megfelelő helyet, majd minden elemét rettentő pontossággal és odafigyeléssel pakolta a szerinte megfelelő helyre. Hesztia oltárán nem sok tárgy volt, de középen egy nagy üvegben gyógynövényekkel díszített illatgyertya égett nyugodt lánggal. Ahogy ott állt a bútor előtt, a perifériájában mozgásra lett figyelmes, ami rögtön abbamaradt, ahogy az irányába fordult.

- Oh, Hesztia - motyogta angolul a lány. - Add, hogy ez a lakás biztonságos legyen - lehunyta a szemét, majd sóhajtott egyet. Amíg így állt az oltár előtt, a sarokban felbukkant egy kislány alakja elmosódott körvonalakkal. Helena érzékelte a jelenlétet, de csukott szeme miatt nem volt biztos benne, mit érez. Az érzés eltűnt abban a pillanatban, ahogy kinyitotta a szemét. Mélyet sóhajtott, elfújta a gyertyát aznapra és bebújt az ágyába. A fáradtság hamar átvette a teste felett az uralmat, ideje sem volt a nevelőszüleire gondolni elalvás előtt.

Hesztia álmot küldött Helenára, amiről a lány nem tudta eldönteni, milyen módon változtatja meg a jövőjét. Az elmúlt két hétben minden álmáról feljegyzést készített a telefonján, remélve, hogy megfejti a mögöttes információkat. Az új bejegyzése sikerült az eddigi legrövidebbre: “I was in a forest with glowing plants”. Helena egészen addig bámulta kijelzőn megjelenő betűket, amíg a telefonján aktiválódott a képernyőzár. Még néhány percig gondolkodott a jelentésen, de hamar feladta és későbbre helyezte képzeletbeli teendői között. Ezt minden alkalommal megtette az utóbbi két hétben, mivel a feljegyzett álmok sem önmagukban, sem együtt nem adtak neki támpontot a jelentésekhez. Inkább a nap nagy részét rendrakással töltötte. A következő napok hasonló monotonitásban teltek.

 

Egy héttel később a nappaliban felboruló állólámpa okozta csattanás zavarta meg az esti csendet. Helena ijedten ugrott ki az ágyából, a zaj forrása után kutatva. Hamar rájött, a hálószoba biztonságos, így kiszaladt a nappaliba, ahol rögtön meglátta a törött villanykörtéjű lámpát a földön. A látványra egy cifra szitokáradat hagyta el a lány száját az anyanyelvén, de szívverése továbbra se akart lenyugodni. Félelemmel telve indult a konyhába, seprűért és lapátért, hogy feltakarítsa az üvegszilánkokat, közben írt egy rövid üzenetet főbérlőjének azzal zárva, hogy amennyiben a lámpa sértetlen, az égőt majd ő megveszi. Ahogy elküldte az üzenetet, hálát adott az összes istennek, akit ismert, amiért a főbérlője beszél angolul, különben nem tudott volna kommunikálni vele. A konyha egyik sarkába állított seprűt megfogva visszament a nappaliba és nekiállt takarítani. Nagyon aprólékos volt, nem akart később kellemetlen meglepetéssel belelépni egy esetleges szilánkba, így jó tíz percébe telt befejezni a sepregetést. Mire végzett, főbérlője is válaszolt és sikerült lenyugodnia is valamennyire. A főbérlő annyit válaszolt neki, hogy ne aggódjon a villanykörte miatt, másnap átmegy és megnézi, örül, hogy nem lett Helenának semmi baja. Miután visszaállította a lámpatestet, egy pillanatig hezitált és végül kihúzta a konnektorból, aztán a sarokba vitte. A biztonság kedvéért még egy bontatlan dobozt is lerakott, amivel nagyrészt kizárta azt, hogy ismét eldőljön a lámpa. Az eset miatt aznap este nyugtalanul forgolódott az ágyban Helena és kevés alvásban részesült. Nyugodtnak nem mondta ugyan magát, mivel még abban a kevés időben is, amikor elérte az álom, a feldőlt lámpán járt az esze. Nem tudott sehogy rájönni, mi okozta a tárgy esését, hiszen előtte napok óta nem is nyúlt hozzá, nem használta. Főbérlője korán érkezett másnap. Amikor Helena ajtót nyitott, a középkorú férfi megdöbbent a lányon.

- Jó reggelt - köszönt Helena angolul a főbérlőnek és arrébb állt az ajtóból, hogy a férfi be tudjon menni. - Bocsánat, amiért későn zavartam tegnap.

- Jó reggelt, neked is - válaszolt a férfi beljebb sétálva, kissé tört angol kiejtéssel. - Nem probléma. Örülök, hogy tájékoztattál. Te viszont nem tűnsz túl kipihentnek - tette hozzá bizonytalanul.

- Nem tudtam rendesen aludni - zárta rövidre a dolgot Helena. - Nem történt még korábban ilyen.

- Ne izgulj, megnézzük - legyintett a főbérlő és elindult a nappali felé, de aztán meg is torpant, amikor a sarokban észrevette a lámpát.

- El akartam kerülni még egy borulást - a lány odasietett a dobozhoz és arrébb tette, szabaddá téve a lámpa területét. - Előfordult már ilyen korábban egyébként?

- Sajnos azt kell, mondjam, hogy nem. Ez az első, hogy egy bérlőm azzal keres, hogy a lámpa magától eldőlt.

Helena sóhajtott egyet és arrébb állt, amíg a főbérlő a lámpát vizsgálta. Aztán kiszaladt a konyhába és kis idő múlva visszatért egy pohárral és egy üveg bontatlan vízzel, amit a férfi megköszönt neki. Leült a kanapé karfájára, onnan figyelte, ahogy a férfi szemügyre vesz minden apró részletet a lámpatesten, végül kicseréli az égőt és bedugja a vezetéket a konnektorba, hogy kipróbálja. Amikor a lámpa vakító fényességgel felkapcsolt, a főbérlő büszkén lépett hátra.

- Nincs itt semmi probléma - nézett egy biztató mosollyal Helenára. - Hagyok itt neked néhány égőt, ha esetleg máskor is előfordulna.

- Köszönöm - Helena kicsit zavarban érezte magát, amiért emiatt zavarta a főbérlőt. - Bocsánat még egyszer, amiért olyan későn zavartam.

- Nem gond, tényleg - legyintett a férfi. - Én csak örülök, hogy semmi és senki nem sérült.

Helena bólintott és a lámpára nézett. Aztán a szeme sarkában mozgást látott, messze a főbérlőtől és a lámpától. Abba az irányba fordította a fejét, de nem látott semmit. A következő pillanatban azonban megborzongott, mintha valami hideg ment volna el mellette.

- Hirtelen hűvösebb lett itt. Nyiss ablakot, kint jó meleg van - a lány döbbenetére a főbérlő is érezte a hőmérsékletváltozást, de azt nem értette mit mondott, mert nem angolul beszélt. - Bocsánat. Kint jó az idő, nyiss ablakot, hogy ne legyen ennyire hideg itt - a férfi angolul is elmondta, Helena véleménye szerint ugyanazt, hogy a lány is értse. Helena erre csak bólintott, mert ismét mozgást vélt látni. Szólni viszont nem mert róla, mert félt, hogy a főbérlő nem értené, mire gondol. Próbált nem idegesnek látszani, miközben az ablakhoz lépett és kinyitotta azt. Rögtön megcsapta forró augusztusi levegő, de a korábbi borzongás nem múlt el ettől. A lány úgy érezte, a lelke fagyott meg a szoba lehűlő levegője miatt.

“Átment rajtad, gyermek - a hang olyan volt, mint egy gondolat, mégis megolvasztotta a fagyot Helena lelkén. - A lány, aki itt van. Felborította a fényforrást.”

Helena mély levegőt vett, ahogy megfogalmazódott benne a gondolat több dologról is. A főbérlője felé azonban egyetlen kérdéssel fordult csak és remélte, a férfi érteni fogja a kérdést.

- Volt esetleg korábban kísértettel kapcsolatos probléma itt? - próbálta óvatosan feltenni a kérdést, mert még nem bízott teljesen a másik megérzésben. - Van bármi tudomása arról, hogy a lakás kísértetjárta lenne?

- Sajnos nem - gondolkodott el a főbérlő. - Senki nem élt hasonló panasszal. A környéken azonban egy időben lehetett ilyesfajta pletykákat hallani. Ezeket viszont nem vette komolyan senki. Gyerekek között terjedt egy lányról a pletyka, akit nem lát senki és mindig mérges. Sajnos nem emlékszem többre.

- Ez is bőven elég - bólintott Helena és az ajtóhoz kísérte a férfit. - Köszönöm és szép napot.

A főbérlő csak intett a lánynak köszönésképp és hamar eltűnt a lépcsőn. Helena visszament a nappaliba és azon kezdett gondolkodni, hogy igaz-e a másik megérzése. Úgy gondolta, hogy az ablakban állva Hesztia hangját hallotta a fejében, de túl lehetetlennek tűnt. Gondolataiba merülve dőlt le a kanapéra, mert jelenleg az volt a legközelebbi ülőalkalmatosság, amit használhatott. Tekintete a lámpán maradt, ami azóta is vakítóan világított. Aztán egy pillanatra feltűnt egy alak mellette, fekete, nem igazán látszott tényleges formának. Ha Helena pislogott volna, akkor elszalasztja a pillanatot olyan rövid idő volt az egész esemény. Tudta, hogy ugyanazt látta, ami miatt a szobában csökkent a hőmérséklet korábban, és emiatt ismét ideges lett. A lágy hang most nem jelent meg, nem volt semmi, ami nyugalmat és biztonságot adjon számára. A keze remegett, tekintete a lámpafénybe révedt, amikor besüppedt mellette a kanapé párnája.

“Te más vagy, mint a korábbiak - gyerekhangot hallott a fejében, de nem értette. - Valaki véd téged, de nem eléggé, mert nem ide való vagy - kacagás visszhangzott benne. - Jaj, nem érted, amit mondok. This is nightmare” - Helena megborzongott és oldalra kapta fejét. A párnán látványos bemélyedés díszelgett mellette, mintha ülne vagy korábban ült volna ott valaki. A lány felpattant a helyéről és beszaladt a szobájába, remélve, hogy ott biztonságban lesz az entitástól, ami beszélt hozzá. Minden porcikája remegett, ahogy becsukódott az ajtó a háta mögött, így botladozva ment az oltárhoz. Meggyújtotta Hesztia gyertyáját és elmormolt egy rövid fohászt az istennőhöz, de nem érkezett nyugalom. A gyertya lángja megrebbent, lehűlt a szoba. Ismét kacagást hallott és a könyvespolcáról leesett három könyv. Helena felsikoltott és térdre esett a hihetetlen események hatására. Úgy érezte, a levegő sűrűsödik körülötte, mintha egyre kevésbé kapna levegőt. Ebben az állapotban kezdett ismét Hesztiához imádkozni, ami nem igazán tetszett a másik jelen lévő entitásnak. Az éjjeliszekrényről leesett a lámpa, Helena ezen morgolódott egy sort, mivel egy újabb égő tört össze, könyvek repkedtek a szobában, egy leütötte a gyógynövényes tálat Hesztia oltárjáról. Erre, mintha egy burok került volna az oltár és Helena köré, biztonságot árasztva jelent meg egy harmadik entitás. Nem is entitás, egy isteni jelenlét. Helena tudta, hogy Hesztia jelent meg. A szellem visszahúzódott, a könyvek a földre estek és az istennő hangja lengte be a teret. Helena nem értette a szavait, de a másik entitás ereje elhalt, átadta magát az isteni erőnek és mellé szegődött.

“Nem tudom teljesen megszüntetni ennek a gyermeknek az erejét - kezdte az istennő Helena fejében. - Így elűzni sem. Ez az ő területe. De annyit tehetek, hogy időt adok neked, drága gyermekem, ki ennyire elhivatott vagy. Hogy megtaláld ki is vagy” - azzal elhalt a hangja és jelenléte visszaszállt a gyertya irányába. A gyerek szellem kisuhant a szobából és csendben maradt. Helena még jó sokáig a földön kuporgott és imákat mormolt. Egyszer érezte Hesztia kezét a vállán, ami miatt megugrott egy kicsit. De aztán hamar nyugton maradt, ahogy képek öntötték el az elméjét. Erdők, furcsa, de hatalmasnak látszó lények, egy újszülött, a nevelőszülei, a házuk és még sok ehhez hasonló. Nem állt össze a lánynak az indok. Nem látta saját magát, a szülők mellett egy másik gyerek volt, hozzájuk illő. Teljesen egy harmadik személy szemével nézte a saját életét, ami mégsem az övé volt. Nem voltak veszekedések, repülő, leeső tárgyak, bezártság és majdnem rabszolgamunka. A gyerek, akit látott szeretve volt, mindent megkapott és a szülők elárasztották, amivel csak kellett. Aztán a szemszöge változott. A saját életét látta, de mégis máshogy, nem a testéből, hanem mögüle. Legnagyobb döbbenetére egy aura vette körül, ami főként a veszekedések alkalmával kinyúlt és tárgyakat repített a szoba minden sarka felé. Látta a szellemlányt is, aki nem csinált semmi mást, csak az első három könyvet lelökte. Minden más kárt Helena maga okozott, pedig észre sem vette. A képek azon a ponton álltak meg, amikor Hesztia hozzáért. Meglepő módon, az istennőt nem látta az emlékképek között, mégis mindig ott volt.

Helena aznap a történtek hatása alatt volt egész nap. Úgy járkált a lakásban, mintha csak a teste lenne jelen. Nem tudott rájönni a képek jelentésére vagy mögöttes tartalmára. Estére megelégelte a tudatlanságot és leült meditálni Hesztia gyertyáját lábai közé téve. Abban reménykedett, hogy így néhány kérdésére választ kaphat. Terve nem sikerült, egy órával később csalódottan fújta el a gyertyát és ment zuhanyozni. Egyetlen szó keringett az elméjében: changeling.

Másnap a szellemlány visszatért mellé és valamilyen formában egész nap zavarta. Dél környékén megdöbbentette Helenát egy kérdésével. “Mi az a changeling?” Erre a lány, ha akart volna, se tud választ adni a szellemnek. Ő sem tudta, de nem mert utánanézni. Félt a választól és az azzal járó következménytől, mert nem tudta mire számítson. A nap végére befejezte a pakolást, mindent helyre pakolt, amit csak talált, de ez csak melléktevékenység volt. El akarta terelni a saját gondolatait a visszatérő kérdésről. Estig sikerült is, mivel többször a szellemlány sem zavarta ezzel a kérdéssel. A zuhany azonban nem a szokásos nyugtató tevékenység lett. Helena végig azon agyalt, hogy mit jelent ez a szó. Így hát miután végzett a tisztálkodással, laptopjával az ölében telepedett az ágyba és sorra nézte a keresési találatokat. Egy idő után a szellem és Hesztia jelenléte is megjelent mellette és Helena úgy vélte, ők is segítenek neki a kutatásban. “Elcserélt gyermek” - hallotta a szellemlány elgondolkodó hangját, bár a szavak idegennek hatottak Helena számára, így csak tovább kutakodott az interneten. A találatok néhol nagyon tágan fogalmaztak, nem írtak többet annál, hogy “mythical creature in folklore”, “only in folklore”, “can shape-shift” vagy “myth” - ilyenkor hallotta a szellemlányt, ahogy saját anyanyelvén motyog “mitikus lény a hiedelemben”, “csak a hiedelem”, “alakot tud váltani” vagy “misztikum”. Az egyetlen közös az volt minden találatban, hogy az elcserélt gyermekek minden esetben valamilyen mitikus lény által kerülnek az emberek közé, de minden más a tájegységtől függően eltért. Végül Helena minden mitikus lény által hagyott gyermek jellemzőire rákeresett. Rájött, melyik lény által hagyott gyermeknek van hasonló képessége, mint a Hesztia mutatta emlékekben. Így jutott el a tündékről szóló cikkekig. A leírások alapján az emlékek kezdtek értelmet nyerni. Ahogy képeket is látott, a korábbi álmok is értelmessé álltak össze, és végül talált egy weboldalt, ahol még a “fae changeling” szó is szerepelt egy rövid leírással ezeknek a gyermekeknek a képességeiről. Ebből sok dolgot megértett. Rájött, hogy amiket Hesztiának köszönhetően látott a képességei. Azok, amelyekről eddig nem volt tudomása. Most azonban elfogta az aggodalom, hiszen az olvasottak alapján saját magától tudnia kell használni a képességeit. Tudnia kellene a képességeiről már nagyon régóta. Talált ugyan arra vonatkozóan információt, ami a családi helyzetére és a tudatos figyelmen kívül hagyásra utalva leírja, hogy lehetséges az, hogy a changeling nem tud a képességeiről, de ezt nagyon ritkának jelölik. Mire mindezt megtudta, éjfél is elmúlt, de Helena nem volt fáradt. Sokkal inkább ideges és ijedt.

“Ne aggódj, gyermekem - hallotta meg Hesztiát. - Én segítek neked mindenben. Lassan haladunk mindennel. Most pedig aludj” - azzal a jelenléte eltűnt Helena mellől, a lány pedig hirtelen nagyon fáradt lett. Letette a laptopot, elhelyezkedett az ágyán és szinte rögtön elnyomta az álom, nyugodtan aludta végig az éjszakát.

 

Helena napjai ezután meglepően sűrűek lettek. Augusztus végéig minden nap kutatott a changelingekről szóló információk között, hadakozott a szellemlánnyal, akit Anne névre keresztelt és gyakorolt Hesztia útmutatásával. Hamar megtudta, hogy azért tud másképp kommunikálni az istennővel, mint a többi ember, mert sokkal nagyobb mágikus erővel bír, mint mindenki más. Mire az egyetemi órái elkezdődtek, Helena már ura volt a telekinetikus képességének és megtanulta használni az érzékeit - Anne ezt hatodik érzéknek nevezte csak, pedig Hesztia szerint annál sokkal több volt. Mire Helena elkezdte télen a vizsgáit, Hesztia és Anne a nap nagy részében mellette voltak és ki-ki a maga módján segítette a fejlődésben. A főbérlőjének nem beszélt többet kísértetjárásról, de néha a szellem megviccelte a férfit, amikor látogatóba ment Helenához. Olyankor Hesztia energiáját lemondás jellemezte, Helena pedig próbálta telekinetikus erejével csökkenteni a szellemlány okozta lehetséges károkat. Egy félévvel később Helena megtanult lebegni. Ezt a képességét nem használta gyakran, mert hamar rájött gyakorlás közben, hogy tériszonyos. A felfedezésen Anne jóízűen nevetett, Hesztia pedig megnyugtatta Helenát, hogy nem kell használnia, ha nem szeretné. Ezzel a lány teljesen egyetértett. A tavaszi félév utolsó vizsgája előtt látomása volt Helenának. Az elmúlt hónapok alatt elfelejtette, hogy ez is a képességei közé tartozhat, de nem bánta. Első látomása ugyanis a sikeres vizsgáját jövendölte meg.

Mire befejezte tanulmányait az egyetemen Helena minden képességét ösztönösnek tekintette. Legtöbbet a telekinézis volt hasznára, de a látomások is sokat segítettek neki. Lebegni vagy repülni képtelen volt tériszonya miatt, de nem bánta. Mágikus erejét nem használta mások ellen, erre Hesztia milliószor emlékeztette. Helyette megtanult kisebb bűbájokat Hekaté segítségével, és ha szükségét látta, kisegítette csoporttársait ezekkel. Végül pedig sikeresen lediplomázott és büszkén ment haza nevelőszüleihez, akiknek elmesélt mindent, amit Hesztia engedélyével tehetett. A szülők Helena legnagyobb döbbenetére megkönnyebbültek, megölelték és bocsánatot kértek tőle. A hangulatot Anne rontotta el, aki úgy döntött, hogy Helena mellett marad, amit a lány egykori főbérlője hálásan megköszönt, így ebbe is gyorsan beavatta a szüleit. Ezután Helena úgy élt a családja mellett, ahogy az egyetemi évei alatt Debrecenben is. Tanulással, gyakorlással, munkával és civakodással, hiszen Anne mégiscsak egy gyerek szelleme volt.

 

Vége ~

Köszönöm, ha elolvastad!

További szép napot kívánok és ha esetleg nem jelentkeznék, akkor Boldog Új Évet!

Trix